Szakmunkásban tanítani nyelvet szívás. Nem érdekli őket egyáltalán. Amilyen élettörténetek vannak az osztályban, nem is csodálom. Amúgy meg mégis. Nem akarnak abból kitörni, amiben most csücsülnek? "Hah, tancinéni! A becsületes munka szívás."- mondja Alexa. Próbálok érvelni, hogy azért nem mindenki úgy szocializálódott...vagy mi vagyunk az élhetetlenek?? Na, álljunk meg. Totál speechless vagyok. Life has no meaning perpillanat.

Mit csinálunk? Ó, ne már!

Tancinéni, hétfő van!

Milyen tétel? Mára volt?

Vendégünk volt. Nem tudtam.

Nem értem rá. Dolgoztam.

Nekem meg sincs. Hol leszünk?

Hány perc van még? Úristen!

Nincs füzetem. Nincs tollam.

Adok mindent. Hagyja csak.

Lefotózom. Úgy is jó?

Nem jó, csak tudjad majd.    (halott ügy)

Mondjad drágám, jó lesz az!

Nem baj, hogyha olvasom?

Azt ígértem, felelünk.

Mindegy, akkor olvassad.

Keddre mondta szerintem.

Mára mondtam, felírtam.

Tancinéni, megy a busz.

El tetszik most engedni?

Nincs kikérőd, sehová!

Nagyon fontos dolgom van.

Üljél vissza, öt perc van.

Beír, hogyha elmegyek?

Hogy ha elmész, nem vagy itt.  (igaz!!)